A legegyszerűbb „méregtelenítő” eszközöd a hálaadás

0 Comments

2013 nyarán ott ültem egy költözés után az új nappaliban, amikor is nem tudtam mást tenni, mint hálát adni Istennek a változásért! Örömöt éreztem. Boldog voltam, hogy egy nagy belmagasságú épületben élhetek és, hogy az álmom egyszer csak megvalósult. Ekkor indult el bennem – spontán módon – a hálaadás, amit egy ideje már tudatosan, naponta gyakorlok.

 

Olyan mértékű és előrevivő hatása van a hálának, hogy abból most csupán ízelítőt tudok adni. A pozitív pszichológia térhódításának köszönhetően – a 2000-es évektől – a tudomány kutatni kezdte az élettel való elégedettséget, az emberi erősségeket és a fejlődési lehetőségeket. A magyar származású Csíkszentmihályi professzornak ebben úttörő szerep jutott.

A hála lényege, hogy észrevegyük és értékeljük az életünk pozitív oldalait. 

 

A hála másképpen megközelítve a következőt jelenti: azt észleljük, hogy a másik személy szándékos cselekvése segíti az életünk alakulását, vagyis számunkra valamilyen módon hasznos.

 

A hála tehát a megtapasztalt jóra adott pozitív érzelmi válasz, amelynek része a megajándékozottság felismerése és a jótett viszonzásának a vágya.

A hálának számos csatornája van. Wood és munkatársai különböző, azonban egymással összefüggésben levô aspektusokat azonosított1. Ilyen például mindazon dolgok megbecsülése, amit az egyén birtokol pl. az egészség, az anyagi javak és a lehetőségek terén. Következő az áhítat, amelyet nemcsak spirituális szinten lehet értelmezni, hanem pl. egy gyermek születésekor vagy egy természeti csoda átélésekor. A rendszeres rituálék a hála kifejezésére ugyancsak segítenek a jó dolgok tudatosításában. Életünk pozitív aspektusainak megbecsülése azáltal szintén fokozódhat, ha a jelenünket összehasonlítjuk a saját múltbéli szituációinkkal – azzal, hogy hova fejlődtünk – vagy éppen másokéval. Következő faktor: annak elismerése, amit a kapcsolatok pozitívan tesznek hozzá az életünkhöz és a jólétünkhöz. Folytatni lehet a sort a veszteségek és a nehézségek azon funkciójával, amelyekkel a valódi értékekre mutatnak rá. Mindezek mellett az emberek – számos esetben – idősebb korukra látják be a szüleik áldozathozatalát és mindazokét, akik erőfeszítést tettek az érdekükben. Békességet teremtő érzés ezt élni! A hála utolsó csatornája a jelen pillanat tudatosítása, azaz az „itt és most” fókuszba tétele.

 

A tudatos jelenlét pszichológiájáról részletesebben a Bárhová mész, ott vagy című könyvajánlómban olvashatsz.

 

A hála gyakori átélése a negatív érzelmek pl. keserűség, irigység, sértődöttség, félelem vagy éppen a féltékenység enyhébb szintjével jár együtt. A hála közben gyarapítja a tartós, személyes erőforrásainkat, amelyek segítségével a nehézségek megküzdése könnyedebbé válik.

Hogyan növekedhetsz a hála által?

 

1. Hálanapló. Írj listát mindarról, ami jó az életedben! A gyakorlat lényege, hogy rendszeresen pl. esténként, lefekvés előtt leírsz vagy magadban felsorolsz három-öt olyan dolgot, ami aznap a háládat kiváltotta.

Ez az egyszerű gyakorlat segíthet abban, hogy „megtanítsd” a szemedet a jóra odafigyelni.

Ha pedig mélyül a figyelmed, akkor csökken az agyalásod és így a szorongásod is…

 

A napi hálaadást az szintén segítheti, hanem nem veszel mindent magától értetődőnek.

 

Belegondolhatsz abba, hogy kinek, mit köszönhetsz. 

 

Lehet, hogy egyes személyek nem tudnak számodra „mindent” megadni, de hiszen ez Rád ugyanígy vonatkozik. Az emberi határok megtapasztalása sokszor fájó élmény. Ennek ellenére, illetve ezzel együtt a sajgó, csalódást rejtő szituációk hozzásegíthetnek ahhoz, hogy a „megkegyelmezést” válaszd. Teljesen emberi dolog, hogy a „minden” nem elvárható sem magadtól, sem mástól…

 

Annak érdemes megtanulnod örülni, ami van és működik! Ebben tud hónapok alatt a hálaadás is számodra segíteni…

Az ugyancsak igaz, hogy párszor a fontossági sorrendben csak azután jön létre változás, miután egy veszteséget az ember őszintén elkönyvelt…

 

2. Hálaadás egy életszakaszért. Nemcsak egy napért, hanem egy életszakaszért, sőt az egész évért is hálát adhatsz. Szakasz alatt értek például egy iskolaévet, egy képzést vagy akár egy életciklust.

 

A hálaadásban odáig el tudsz jutni, hogy képessé válsz egy mondatban összefoglalni az adott életszakaszod tanulságát. Így pontosan látni fogod azt magad előtt, hogy pozitívan mit viszel magaddal tovább az utadon. Lehet, hogy azonban először a haragoddal kell valamit kezdened. Az el nem küldött levelek blogbejegyzés pontosan erről szól. A megbocsátás után pedig már rá tudsz a hálaadás útjára lépni….

 

Talán többekben felmerülhetett itt most egy kérdés: hogyan adhatok hálát pl. a válással záródott házasságomért? 

 

Természetesen azért, hogy a másik megcsalt vagy ivott, nem tudsz hálát adni. Ugyanígy a saját hibáidért sem. Azért azonban igen, amit ezeken keresztül pozitívan megtanultál. Gondolok itt arra, hogy pl. „ezentúl a nemet mondásra oda fogok figyelni.” Más arra jött rá, hogy ne hagyja magát többé lesöpörni és vállalja fel a véleményét. Következő személy azt szűrte le, hogy hagynia kell a másikat nőként/férfiként érvényesülni vagy éppen mennyire fontos a közös minőségi idő tudatos megélése.

 

Sikeresen válni? Sőt, újraházasodni? és Az elengedés 15 aspektusa című blogbejegyzéseimben ezekről részletesebben tudsz olvasni.

 

 

3. A hála közvetlen kifejezése. Meg tudod ezt tenni hálalevél formájában, egy doboz csoki vásárlásával és annak kedves átadásával vagy akár egy öleléssel. Köszönetet mondani bárhol és bármikor lehet, feltéve, ha ezzel nem játszmázni akarsz. Ismerd fel, majd engedd el az elvárásaidat! Ne akarj a másikra hatni, hanem figyelj rá és spontán fejezd ki azt, ami most Benned van! Ragadj meg minél több lehetőséget a pozitív visszajelzésre! Meg fogod látni, hogy így Te is nyitottabbá és befogadóbbá fogsz válni. Csodálatos így élni!

 

Az imádságban való hálaadás szintén a hála közvetlen kifejezésének színtere. Figyeld meg az imaéleted, hogy a kérések és a hálaadások milyen arányban vannak jelen!

Mindig van miért hálát éreznünk.

A hála nemcsak boldogabbá, hanem egészségesebbé is tesz minket. Pozitívan hat az alvási nehézségekre. Megnyugtat. Csökkenti a vérnyomást és a szívfrekvenciát. Növeli az önértékelést és az empátiát. Csökkenti az agressziót és a folytonos védekezést, magyarázkodást. Segít túljutni a traumákon. Növeli a mentális ellenálló képességet.

 

Az előzőek olvasatában akkor a hála mindenre jó?

 

Nem. Az orvostudomány, a pszichológia és az egészséges életmód eszközeit nem tudja helyettesíteni. Az adott szituációban ugyanúgy szükségünk lehet pl. egy párterapeutára, kardiológusra, gyógytornászra, az időbeni lefekvésre vagy éppen egy EMDR terapeutára, mint bármi egyébre. A hálatelt szív azonban támogatja mind a szakemberekkel való együttműködést, mind a realitásokkal való őszinte szembenézést. A hála tudatos gyakorlása – a saját olvasatomban – az elégedett és egészséges mentálhigiéne egyik aspektusa, amely egyszerűen belülről gyógyítja az ember testét-lelkét. Helyesnek találom a címben szereplő méregtelenítő jelzőt, amelyet már oly sokszor megtapasztaltam a saját életemben is…

 

Végezetül újabb példáimmal zárnám a sort. Sok évvel ezelőtt, több ezer km-re távol az otthonomtól, egy kicsit megbetegedtem. Ebben az állapotban olyan szállodai szobába kerültem, amelyben nem volt fűtés. Mai agyammal balhéztam volna a recepción, de akkor simán elfogadtam, hogy ez van. Leírva kevésbe tudom átadni, hogy ott mennyire kiszolgáltatottnak éreztem magam. Mégis hasznomra vált ez a helyzet, mert az elmúlt 10 évben – telente – rengetegszer hálát adok a forró radiátorokért. Más utazási élményeim miatt már az itthoni, iható csapvízért is hálássá váltam.

 

A saját élményeim sorából nem hagyhatom ki egy idősebb belgyógyász doktornő áldásos munkáját sem, aki a gyomorbetegségemre tett pontot. Teljesen el voltam képedve és vagyok most is, ahogyan felismerte a bajomat és meggyógyította. Végtelenül hálás vagyok Neki és számos orvoskollégának, akiknek a kezei között néha megfordultam. Nagyon érdekes, hogy amikor annak idején én dolgoztam doktorként, mennyire fogalmam sem volt arról, hogy mit adok. Most pszichológusként valamivel több van, íróként pedig nagyon kevés. Ennek ellenére hálás vagyok, hogy írhatok… az Instagramon is! 

 

Az utolsó saját élményem a Niagara vízesés. Olyan erővel sohasem találkoztam, mint ott. Teljesen letaglózott. Nem tudtam mit tenni, csak megköszönni ezt az Istennek és hagyni magam általa szeretni…

 

A szeretet és a hála minden negativitást felold, bármilyen formát öltsön is. Ez a két érzés képes tengereket szétválasztani, hegyeket megmozgatni, és csodákat véghezvinni. (Rhonda Byrne)

Remélem „megfertőztelek” a mostani blogbejegyzésen keresztül a hálaadással és ezt az üzenetet tovább is adod a családodnak, környezetednek!

 

Kívánom, hogy legyen sok szép élményed és hozzá bátorságod a köszönet szavainak kimondásához! Pár hónap gyakorlás után egyre több pozitív érzelmet fogsz általa megtapasztalni és több mosoly lesz az arcodon is, nemcsak a szíveden!  

 

 

Dr. Domján Mihály

 

https://drdomjan.blog.hu

https://www.instagram.com/dr.domjan

www.drdomjan.hu 

 

1. Nagy Beáta Magda(2013): A hála pszichológiája. IN: Mentálhigiéné és Pszichoszomatika 14 (2013) 2, 144-146.

 

Legutóbbi bejegyzések

Archívum

Kategóriák