Manapság már a hosszú munkaviszony igen ritka

0 Comments

Amikor már legalább 10 éve dolgozunk ugyan annál a munkáltatónál, mindenképp tisztában kell lennünk azzal, hogy milyen törvények azok, amelyek ilyenkor védenek minket és persze vonatkoznak is ránk. Ha úgy döntünk, hogy munkát keresünk, akkor a SzigetvarAllas.hu rengeteg lehetőséget biztosít nekünk, emellett pedig az sem utolsó szempont, hogy mennyi időt kell naponta arra szánnunk, hogy munkát találjunk. Ha rengeteg álláshirdetést kell átböngésznünk, nem biztos, hogy találunk köztük megfelelőt, míg ha csakis azokat látjuk, amelyek ahhoz a városhoz közel lakunk, ahol élünk, akkor sokkal egyszerűbb lehet a helyzet. Természetesen rajtunk múlik, hogy pontosan melyik irányba indulunk el, valamint hogy ezen kívül milyen adottságokkal rendelkezünk, de nekünk is engednünk kell néha azért, hogy sokkal jobb legyen hosszú távon az eredmény. Amikor pedig már komolyabb esélyeink is vannak egy-egy pozíció elnyerésére, mindenképp legyünk tisztában azzal is, hogy pontosan mikor kellene munkába állnunk, hiszen ez is szűk keresztmetszet lehet.

Legutóbbi bejegyzések

Archívum

Kategóriák

Hivatkozások