Hogyan alakítsuk testünket szülés után?

0 Comments

Minden nő, aki átesett már a szülésen, tisztában van azzal, hogy nem csak maga a folyamat az, ami nehéz, hanem az utána lévő időszakok is. Persze mindenkinek meg kell barátkoznia a gondolattal, hogy a teste már nem lesz olyan, mint régen, valamint hogy igen is oda kell figyelni a gyerek mellett is a külsőnkre. Persze sok minden közbe jöhet, azonban ha kitartók vagyunk és megfelelő módon alakítjuk a dolgainkat, igen csak jó eredményekkel nézhetünk szembe. A has szülés után pedig jó pár hétig még nem veszi vissza az eredeti formáját, arról már nem is beszélve, hogy maga a regenerálódás is több idő, mint azt elsőre gondolnánk, még a hagyományos szülés esetében is. Amikor pedig már minden rendben van, semmi más dolgunk nincs, mint odafigyelni az étkezésre, valamint arra is, hogy a lehető legnagyobb mértékben foglalkozzunk a mozgással is. Természetesen ehhez is idő kell, a kicsi mellett pedig gyakran ez egyáltalán nem egyszerű, arról már nem is beszélve, hogyha sokszor fáradtak vagyunk, akkor bizony igen csak nehéz lehet neki állni a futásnak, vagy éppen egy tornának is.

Legutóbbi bejegyzések

Archívum

Kategóriák