Corvette 2013-ban

0 Comments

A 2013-as évben is hatalmas fejlesztéseket végeznek az autóiparban. A különféle gyártók mind egyetértenek abban, hogy olyan autókat kell gyártani, melyek védik a környezetet, és tudatosabb energiafelhasználást tesznek lehetővé. A Corvette gyár mérnökei szerint az új Corvette fejlesztéseknek köszönhetően a 2013-as modellek már a hengerek pihentetésére is képesek lesznek. Ez egy teljesen új technológia, egy új fejlesztés, melyhez a mrénökök igen nagy reményeket fűznek. Amennyiben sikerrel járnak a kísérletek során, hatalmas áttörésnek lehetünk szem-és fültanúi, hiszen az új, intelligens technika képes lesz az éppen szükségtelen hengereket kivonni a működésből. Az egész folyamat lényege, hogy az intelligens rendszer képes lesz felmérni, hogy az adott terhelésnél melyek azok a hengerek, melyek működése indokolatlan. Ezeknek a hengereknek a működése automatikusan leáll, és természetesen a vezető ebből semmit sem tapasztal.

Ez a technológia már régebb óta ismert az autógyártásban, több nagyobb gyár is próbálkozott már a sorozatgyártással. Például a német Volkswagen csoport és a Bently gyárában is megkezdték a kísérletezéseket. 2013-ra pedig már a General Motors is felveszi a versenyt a hasonló gyáróriásokkal. A céljuk a minél nagyobb teljesítménnyel ellátott motor előállítása volt, az új technológiát alkalmazva. Az új égési rendszer, és a fejlett technika az ilyen jellemzőkkel ellátott motorokat a világ egyik legmodernebb motorává teszi. Az ilyen motorral ellátott Corvette-k 450 lőerővel rendelkeznek, 542 Nm forgatónyomatékkal. Mivel az egész blokk súlya is lényegesen csökken, így a fogyasztása is kevesebbre tehető a mérnökök szerint.

Legutóbbi bejegyzések

Archívum

Kategóriák

Hivatkozások