A teraszon is lehet zöldellő kertünk

0 Comments

Sokan élnek nagyobb lakásban, azonban ezekhez az ingatlanokhoz általában nem tartozik kert, sokak bánatára. Manapság azonban ha van egy nagy teraszunk, ahol szeretünk sokat lenni, mindenképp érdemes lehet kicsit zölddé varázsolni. Természetesen több lehetőség közül is válogathatunk, valamint az sem utolsó szempont, hogy az ilyen speciális anyaggal bevont területeket sokkal könnyebb és egyszerűbb karban tartani, mint gondolnánk. A műfű egyre gyakoribb elem a teraszokon, hiszen biztosítja a zöld övezetet, mégsem kell öntözni, vagy éppen nyírni. Ha pedig a lakásépítés során úgy döntünk, hogy egy még nagyobb teraszt alakítunk ki, akár egy nagyobb pihenő részt is érdemes lehet betervezni, hiszen egy fárasztó nap után nincs is annál jobb, mint egy nyugodt és rendezett teraszra kiülni, ahol hallgathatjuk a madarakat, szundikálhatunk, vagy csak éppen beszélgethetünk a barátokkal és a családdal. A műfű kapcsán pedig már valóban nagy a választék, így pontosan olyan hatást érhetünk el vele, mint az igazival.

Legutóbbi bejegyzések

Archívum

Kategóriák

Hivatkozások